Egy tündelány, de rég, de rég, Nappal-csillag, ragyogott: Köntös-fehéren arany ék, Hordott ezüst papucsot. Csillag bolygott szemöldjein, Feltündökölt haján; Lórien lombos erdein Nap fénye volt e lány. Hosszú haja volt, s a bőre fehér, S szabad volt, tiszta, szép, És oly könnyen repítette a szél, Mint hársfa levelét. Hol hűsen csobog Nimrodel Tiszta forrásvize, Hangja ezüst csengőivel Gazdagodott a zene. Éjt lát-e most, fényes napot? Hol jár ma: rejtelem. Mert Nimrodel szétszóratott Hegyeken-völgyeken. Szürkerévben tünde-hajó Várt rá napokon át, Állta a tarajtornyozó Hullámok rohamát. Északi táj vad szele jár, Tombol, zúg, kavarog; Tünde-partoktól tengerár Sodorja el a hajót. Vak hajnal jött, s e föld odalett, Hegyek süllyedtek el, Birkóztak tajtékos vizek Ónszínű mélyeivel. Amroth látta, tűnik a part, S a hitszegő hajó Már Nimrodeltől messze tart - Az átokra való! Volt tünde-király ő erre rég, Erdők-völgyek ura, Néki aranylott drága szép Lothlórien tavasza. S látják, elhagyja a hajót, Mint a lőtt nyíl, kiszáll; Gázol, csapkodják a habok - Szárnyverdeső sirály. Szélfútta, repdeső haján Fénylett vízkorona; Távolodott, tajtékon át - Hattyú ring így tova. De néma a nyugati messzeség, S innen a tengeren Nem hallott hírt a tünde-nép Amrothról már sohasem.